udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 58 találat lapozás: 1-30 | 31-58

Névmutató: Könczei Árpád

1997. augusztus 10.

Aug. 10-én ünneplik Kolozsváron azt, hogy húszéves az erdélyi táncház. Két évtizeddel ezelőtt az erdélyi néptánckincs a Magyarországon akkor beindult táncházakból visszakanyarodott a forrásvidékre. Szinte egyszerre alakultak táncházak Kolozsváron, Marosvásárhelyen, majd Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön, Székelyudvarhelyen és valamennyi magyarlakta erdélyi városban, még Jászvásárban /Iasi/ is. "Mondhatni, az utolsó huszonnégy órában menekült meg az erdélyi néptánckincs az enyészettől, mert hiába gyűjtötték Martin Györgyék, Kallós Zoltánék néptánc-anyanyelvünk eme gyöngyszemeit, amíg az nem került az ifjúság birtokába, nem lehetett több a kutatás tárgyánál." - írta Fekete Réka. Hiába tiltotta be a hatalom a táncházakat a nyolcvanas években, pincékben tovább működtek. /Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 9./ Aug. 10-én a Kallós Alapítvány rendezésében ünnepelték meg Kolozsváron az erdélyi táncház-mozgalom megindulása 20. évfordulóját. Az itthonról és a határokon túlról összegyűlt alapítókat és a mozgalom mai művelőit a délelőtti nyitóünnepségen az alapítók nevében Könczei Árpád koreográfus, zeneszerző, néptánc-kutató, Kallós Zoltán Kossuth-díjas népzenekutató és Kötő József, az RMDSZ művelődés- és egyházügyi alelnöke, az EMKE ügyvezető elnöke köszöntötték. A szónokok méltatták az irányzat jelentőségét az identitásőrzés és közösségformálás terén, kulturális szerepét egy sajátos tánc-anyanyelv kimunkálásában, és megemlékeztek Könczei Ádámról, aki Kallós Zoltán mellett egyik szellemi elindítója volt Erdélyben a táncházak szervezésének. A részvevők Pávai István szakmai koordinálása mellett tudományos tanácskozás keretében vitatták meg a mozgalom minőségi művelésének kérdéseit. Délután került sor az egykori és mai táncház-zenekarok, énekesek és tánccsoportok gálaműsorára, amelyet a Kallós Alapítvány és az RTV-nek a mozgalom népszerűsítésében nagy érdemeket szerzett magyar szerkesztősége közösen szervezett. Az ünnepi rendezvénysorozatot táncház zárta. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), aug. 11., 1088. sz./

1999. október 27.

Brassóban vendégszerepel a Maros Művészegyüttes okt. 28-án Az előadás címe: Sodrásban, a zenei összeállítás és koreográfia Könczei Árpád munkája. Könczei Árpád ebben szeretne emléket állítani mindazon honvédeknek, akik az 1848-49-es szabadságharcban, majd Galíciában, Fiuménél, az Isonzónál, a Kárpát-kanyarban vagy a Don-kanyarban elestek az első és második világháború alatt. /Hívogató előadásra. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 27./

2001. április 26.

A Duna Televízió műsoros videokazettáit immár az erdélyi közönség is megvásárolhatja. A Sepsiszentgyörgyön megrendezett Szent György Napok alkalmával az Erdélyi Magyar Könyvklub és a Duna Televízió együttműködési szándékot jelentett be, melynek eredményeként az Erdélyi Magyar Könyvklub tavaszi katalógusában már szerepelnek a Duna Televízió filmjei, a televízió pedig vállalta a Könyvklub egész éves médiatámogatását. A katalógusban egyelőre 18 cím szerepel a Duna Televízió gazdag filmválasztékából, közöttük a Könczey Árpád rendezte Ábel táncjáték, dokumentumfilm Nagybányáról, a "piktorok városáról", a csíksomlyói búcsúról és a magyar koronázási ékszerekről. /Duna tévés kazetták immár Erdélyben is. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 26./

2001. július 12.

Júl. 8. és 15. között immár negyedik alkalommal tartották meg a népzene- és néptánctábort Magyarlapádon. Az érdeklődők küküllőmenti magyar, román és cigány táncokat tanulhatnak kezdő és haladó csoportokban, Könczei Csongor, Szabó Mária, Könczei Árpád és Tekeres Gizella irányításával. Muzsikát a helyi Piros Pántlikás, a szászcsávási cigány, illetve a kolozsvári Zurboló zenekarok szolgáltatják. Újdonság, hogy népdaléneklési tanfolyamot is tartanak. A táborozók kérésére Könczei Csongor néprajztanfolyamot, Oniga András pedig hangszeroktatást tart. /T. Bense Erika: Gálával zárnak. Népzene- és néptánctábor Magyarlapádon. = Krónika (Kolozsvár), júl. 12./

2001. november 8.

Bárdosi Ildikó Dicsőszentmártonból származik. 1990-ben felvételizett a Maros Állami Népi Együttesbe. A nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán szerzett magyar-ének szakos oklevelet. Bárdosi Ildikó sorra nyerte a népdalversenyeket. Népdaléneklést tanít a hajdúböszörményi zeneiskolában. Az éneklést és a gyűjtést azóta is folytatja, 1994 óta rendszeresen hallható hangja a Táncháztalálkozó, valamint az Új élő népzene lemezein. Balladaestjéről CD jelent meg. - Bárdosi Ildikó nemes és nehéz faladatra vállalkozott - írta róla Könczei Árpád - , szűkebb szülőföldjének népzenéjéből válogatott össze egy lemezre valót. A napokban Erdélyben fog turnézni Bárdosi Ildikó. Lemezbemutató körútján elkíséri a szászcsávási cigányzenekar. A csávási zenészekről több tucatnyi hanganyag és videofelvétel készült, több CD-jük jelent meg, az erdélyi népzene követeiként járták be Európát és Amerikát. /Bölöni Domokos: Hazahozta az itt tanult dalokat. Bárdosi Ildikó erdélyi turnéja. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 8./

2002. július 9.

Júl. 7-én nyílt meg Magyarlapádon az ötödik alkalommal megrendezett Nemzetközi népzene és tánctábor. Hat ország (Magyarország, Németország, Brazília, Amerikai Egyesült Államok, Japán és Románia) 80 résztvevője jelentkezett. Könczei Árpád zeneszerző és koreográfus, a Duna Televízió szerkesztője, a vásárhelyi Maros művészegyüttes művészeti igazgatója fogadta el a szakmai irányító tisztséget. /Balog István: Népzene és néptánctábor Magyarlapádon. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 9./

2003. március 3.

Febr. 27-28-án kétnapos rendezvénnyel ünnepelte tizedik születésnapját a Zurboló néptáncegyüttes. A kolozsvári Brassai Sámuel Gimnázium Bogáncs csoportjának tagjaiból verbuválódott zurbolósok ma tucatnyi gyermekcsoportban tanítanak. A műsort Könczei Árpád és Könczei Csongor rendezte. A Morzsa-, az Apró- és a Kisbogáncs, a Bogáncs, a várfalvi, aranyosegerbegyi és több más környékbeli település gyermekegyütteseinek gálája sikeres volt./Rostás-Péter Emese: Táncolni nemcsak a színpadon lehet. Tízéves a kolozsvári Zurboló néptáncegyüttes. = Krónika (Kolozsvár), márc. 3./

2003. december 18.

Magyar előadásokat is díjaztak a román Művelődési Minisztérium által megszervezett, a 2002/2003-as évadot értékelő díjkiosztó gálán. A zsűri három díjat ítélt oda a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Rómeó és Júlia előadásáért, és elismeréssel jutalmazta a Kolozsvári Állami Magyar Színház Doktor Faustus tragikus históriája című produkcióját. Országos rendezői díjban részesült Bocsárdi László, a Rómeó és Júlia című előadás rendezője. Ugyancsak a Rómeó és Júlia előadásban, Júlia szerepében nyújtott kiemelkedő alakításáért Péter Hilda a fiatal alkotók díját nyerte el. Jutalmazták Könczey Árpád zeneszerzőt is, ő szintén országos díjat kapott az előadás zenéjének megkomponálásáért. /Magyar művészeket is kitüntettek. = Krónika (Kolozsvár), dec. 18./

2004. január 10.

Január 15-én a Kolozsvári Magyar Operában hangversennyel egybekötött dokumentumkiállítás lesz látható-hallható. Ennek keretében zongoratanári pályafutásának 40. évfordulóját ünnepli Buzás Pál zongoratanár, akinek az elmúlt évben az EMKE Nagy István-díjat adományozott. Buzás Pál Kolozsváron járt iskolába, tanárai között volt Guttman Mihály és Demény Piroska zenetörténet és folklórtanár (akkor még volt magyar folklór-oktatás. A konzervatóriumban kedvenc tanárai között volt Jagamas János és Nagy István. Buzás Pál a kolozsvári zeneiskola tanára volt. A Zeneakadémián sok zeneszerző volt eredetileg zongorista: Demény Attila, Irányi Gábor, Könczei Árpád, Lászlóffy Zsolt, Szalay Zoltán és Szegő Péter. Buzás Pál kalotaszegi lévén a Kalotaszeg című folyóiratnak szerkesztőségi tagja volt, jelenleg főszerkesztő-helyettes. Tavaly Buzás Pál kezdeményezésére ünnepelték meg először Kolozsváron a Magyar Kultúra Napját: öt növendéke tíz magyar szerzőtől játszott darabokat. Buzás Pál évek óta gyűjtötte tanítványai hangversenyeivel kapcsolatos plakátokat, fényképeket és krónikákat. Ezekből nyílik most kiállítás. /Hintós Diana: Négy évtized a zongorapedagógia szolgálatában. Beszélgetés Buzás Pál zongoratanárral. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 10./

2004. január 14.

Ismét Kolozsváron vendégszerepel a Maros Művészegyüttes. A Sodrásban című műsort jövő héten mutatják be. A művészeti vezető-koreográfus, Könczei Árpád szavait idézve, az előadás címe "szimbolikus, egyrészt az embertelen, száguldó, számunkra, magyarok számára tragikusan kegyetlen huszadik század sodrását, másrészt a tánc sodró lendületét is szimbolizálja. A katonákról szóló táncos történettel szeretnék emléket állítani mindazon honvédeknek, akik az 1848–49-es szabadságharcban, majd Galíciában, Fiuménél, az Isonzónál, a Kárpát-kanyarban, vagy a Don-kanyarban elestek az első- és második világháború alatt." A táncjáték két részből áll. Az első a bemelegítő, amelyben Nyárádselyéből és Nyárádmagyarósról, Marossárpatakról, Válaszútról és Köménytelkéről származó táncokat mutatnak be az együttes tagjai. A második rész a tulajdonképpeni "történet a katonákról". /(béva): Sodrásban. A Maros Művészegyüttes vendégjátéka. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 14./

2005. február 25.

Az Arpeggione Kiadó jóvoltából újabb kottakiadvány jelent meg, Buzás Pál zongoraművész és pedagógus Szórakaténusz címmel válogatott erdélyi magyar zeneszerzők zongoraműveiből. Dr. László Ferenc muzikológus a kottafüzet előszavában hangsúlyozta, Hary Béla, Terényi Ede, Csíki Boldizsár, Vermesy Péter, Orbán György, Selmeczi György, Demény Attila, Szalay Zoltán, Könczei Árpád, Magyari Zita és Lászlóffy Zsolt a magyar szellemi közösség tagjai még akkor is, ha némelyikük más hazát választott, de mindegyiküket az Erdély iránti szeretet köti össze. A több mint negyvenéves pedagógiai és művészi múlttal rendelkező Buzás, három nyelven – magyarul–románul–németül – megjelenő újabb kottagyűjteménye az erdélyi soknyelvűséget tárja elénk. /Újabb kottakiadványok. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 25./

2006. január 11.

Ismét Marosvásárhelyen vendégszerepel január 25-én a Háromszék Táncegyüttes, ezúttal Ördögváltozás című műsorával. A parázs színpadi táncjátékot Tamási Áron Ördögváltozás Csíkban című novellája ihlette. Az Ördögváltozás című előadás megvalósítója, zeneszerzője, rendező-koreográfusa: Könczei Árpád. Dramaturg Pávai Csanád. /b. d.: Ördögváltozás. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 11./

2006. január 26.

A sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes vendégszerepelt Kolozsváron az Ördögváltozás című táncjátékkal. Az előadás Tamási Áron Ördögváltozás Csíkban című novellája alapján készült. A mű csak alapötletként szolgált Könczei Árpád rendező-koreográfus számára, művészi eszközeivel sajátos mondanivalóval látta el a produkciót. /(köllő): Ördögváltozás Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 26./

2006. február 4.

Könczei Árpád Sepsiszentgyörgyön 1995 februárjáig, öt évig vezette a Háromszék Néptáncegyüttest, majd átköltözött Budapestre. 1995 februárjától a Duna Televízió szerkesztőjeként dolgozik, mondta el a vele készült beszélgetésben. Azóta visszajár, többek között Sepsiszentgyörgyre is, a színházhoz, de régi együtteséhez is. Jó kapcsolata alakult ki Bocsárdi Lászlóval, rendszeres munkatársa lett, Könczei írta a zenét. De nemcsak vele dolgozott, hanem a gyergyószentmiklósi Figurával is, s Parászka Miklóssal a Csíki Játékszínben, Kövesdi István rendezéseinél is közreműködött, négy különféle szatmári darabhoz is szerezhetett zenét. A Háromszék együttes sorra mutatta be Könczei táncjátékait, az Ábelt, a színházzal közösen a Vérnászt, Orza Calin Tündérálom című művét, s az Ördögváltozás Csíkban címűt. Könczei  különösen 2000 óta sokat dolgozik itthon, évente 120–140 napot. Közben a Duna Televízió mellett büszke a Talentum sorozatban készített portréira – Orbán Györggyel, Demény Attilával, Jurovits Tamás koreográfussal, Tompa Gábor rendezővel készíthetett műsort, azután Kiss B. Attila operaénekessel, Kosztándi Jenő festőművésszel, Balogh József cimbalomművésszel. 1998-tól hat évig (2005 januárjáig) a Maros együttes művészeti vezetője is volt. Ez a legrégibb együttes Erdélyben, a kilencvenes években nehéz helyzetbe kerültek, nem volt koreográfusuk. Végül azért jött el onnan, mert  nem tudta elérni a magyar tagozat önállóságát. A Maros együttesben együtt van a román és a magyar tagozat, s amint a közmondás is jól mondja: közös lónak túros a háta. A két tagozat közötti felfogásbeli a különbség. A magyar folklór az elmúlt években elindult egy új irányba, míg a románoknál nem alakult ki a tudományos kutatási igény. Megrekedtek valahol a Megéneklünk, Románia fesztiválok szintjén. A Maros együttesnél arra számított, hogy az RMDSZ mellé áll, támogatja az önállósulási törekvést, de nem így történt. Erdélyben jelenleg öt hivatásos magyar táncegyüttes működik: a Maros, a Hargita, a Háromszék, a Táncműhely és a nagyváradi Táncegyüttes. Működésük nincs összehangolva. Könczei zeneszerzőként is bemutatkozott, bemutatták Rapszódia című, tárogatóra és zenekarra írott művét, amelyet Kiss Gy. László klarinét- és szaxofonművész felkérésére írt. A másik művét, A fejedelem táncát Selmeczi György rendelte a nyírbátori zenekari napokra. /Bogdán László: Egy áttáncolt élet. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 4./

2006. november 10.

Egyre kevesebb pénzből és a hagyományos népzenét és néptáncot eredeti formájában őrzők egyre fogyó táborából kiválasztott meghívottak részvételével tartja meg a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes és a Lajtha László Alapítvány a legátfogóbb erdélyi népzene- és néptánctalálkozót. A tizenhat év alatt tizennyolcadszor megszervezett rendezvény november 10-én lemezbemutatóval kezdődik. Könczei Árpád táncos-koreográfus kezdeményezésére azzal a szándékkal szervezték meg 1990-ben az első népzene- és néptánctalálkozót Sepsiszent­györgyön, hogy az akkor alakult hivatásos táncegyüttes tagjai jó technikai körülmények között gyűjthessenek a meghívott hagyományőrzőktől. Tizenhat év alatt közel százórányi kép- és hanganyag gyűlt a találkozókon, s legkevesebb kilencszáz hagyományőrző zenész és táncos adta át tudását. Idén Kalotaszeg, a kalotaszegi tánc, zene és viselet a főszereplője a sepsiszentgyörgyi találkozónak, Mérából, Türéből, Magyarvistából és Szucságról érkeznek idős táncosok, zenészek. /Fekete Réka: Hagyománygyűjtés az utolsó órában (XVIII. Népzene- és néptánctalálkozó). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 10./

2007. május 4.

Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című művét mutatják be Sepsiszentgyörgyön, a Tamási Áron Színházban, Vörösmarty Mihály művét Török Viola állította színpadra. Az előadás különlegessége az ének: Könczei Árpád nemcsak zeneszerzője, hanem koreográfusa is a produkciónak. /Költészet zenével. = Krónika (Kolozsvár), máj. 4./

2007. augusztus 28.

Temesváron társulati üléssel megkezdte a 2007–2008-as évadot a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház. Könczei Árpád zeneszerző és koreográfus, valamint Plugor Judit táncpedagógus irányításával megkezdődött az első mozgásművészeti mesterkurzus, amelyen nemcsak a temesváriak, hanem más romániai és vajdasági magyar színházak tagjai is részt vesznek. Könczei a Kövesdy István rendezte Ibusár és a Török Viola által jegyzett Ingyenélők színpadra állításánál működött közre a Csikyben, s ekkor támadt az ötlete, hogy fektessenek hangsúlyt a mozgáskultúra fejlesztésére. Szász Enikő igazgató kemény szezont ígér, 9-10 premierrel a műsorban. Az első kettőt mindjárt szeptemberben: 13-án Mátray László egyéni előadóestjére (Az állat is ember…) várják a nézőket a Művészetek Házába, 27-én meg a Gyöngyharmat János című bábjátékra Lábadi Éva rendezésében. Októberben Mátyás Zsolt Imre állít színpadra egy Csehov-adaptációt De mi lett a nővel? címmel, s az év végén bemutatják a Macskák című musicalt. Szász Enikő erősíteni szeretné a térségi együttműködést, ezért “elhozzák” az újvidéki Tanyaszínház Pál utcai fiúk című produkcióját, amelyben öt temesvári színész is játszik. Emellett rendszeresíteni akarja a szomszédos megyékbe a kiszállásokat. /Pataky Lehel Zsolt: Évadkezdés a magyar társulatnál. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 28./

2007. október 20.

Működésének tíz éves évfordulóját ünnepelte a kolozsvári Tranzit Ház. A házat működtető Tranzit Alapítvány vezetője, Könczei Csilla a vele készült beszélgetésben elmondta, a tranzit elnevezéssel jelezték, állandóan változó állapotot szeretnének fenntartani a Tranzit Házban, társadalmi és művészi szempontból egyaránt. Kellett egy csapat meg némi anyagi alap ahhoz, hogy működjön a ház. Különböző rétegeket szólítanak meg, nem akarnak versenyezni sem a színházakkal, sem a művészeti galériákkal, inkább együttműködnek velük, például jövő héten a bábszínházzal. A Tranzit Alapítvány független magánalapítvány, nem kap semmiféle normatív támogatást. Az épület karbantartása is az ő feladatuk. Könczei Csilla az alapítvány vezetése mellett tanít az egyetemen, filmeket készít. Alapmunkának az egyetemi oktatást tekinti, tanít a Babes–Bolyai Tudományegyetem magyar néprajz és antropológia szakán, illetve a kultúrakutatási magiszteren. Nagy port kavart Könczei Csillának a Transindexen működő „szekus blogján” megjelent, Egy táncházra szakosodott ügynök: „Bíró Ferenc”, az RTV magyar adásának munkatársa című bejegyzése. Ebből kiderült, hogy édesapja, Könczei Árpád megfigyelés alatt állt. A rendszer az emberek nélkül egy elvont fogalom, és nem tudjuk leírni a konkrét történések és a konkrét emberek nélkül. Megtörtént egy beismerés Xantus Gábor részéről, de ő nem azonos a jelentő „Bíró Ferenc” álnevű személlyel. Könczei Csilla kérte, hogy fedjék fel a személy igazi nevét. /Köllő Katalin: Fenntartani egy állandóan változó állapotot. Beszélgetés Könczei Csillával, a Tranzit Alapítvány vezetőjével. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 20./

2007. november 9.

Tizenkilencedik alkalommal rendeznek Népzene- és Néptánctalálkozót Sepsiszentgyörgyön. A Háromszék Táncegyüttes november 9–10-e között Magas hegyről foly le a víz mottóval szervezi meg a találkozót, amelyet idén a küküllőmenti néptáncnak és folklórkincsnek szentelnek. Lesz táncoktatás, gálaműsor és táncház – ígérte Ivácson László, a Háromszék Táncegyüttes művészeti vezetője. A találkozót 1990-ben Könczei Árpád koreográfus, zeneszerző kezdeményezte. Korábban előfordult, hogy egy évben két népzenei találkozót is sikerült megszervezni, az utóbbi években azonban egyre nehezebb pénzt találni erre. A pénzhiány az oka annak, hogy míg az első találkozókra három-négy tájegység hagyományőrzőit hívták meg, néhány éve csupán egy térségből látnak vendégül adatközlőket. Ennek ellenére a sepsiszentgyörgyi az egyetlen átfogó néptánctalálkozó Erdélyben. Tavalyelőtt a mezőségi hagyományőrzőket látták vendégül, az elmúlt esztendőben a kalotaszegi táncok és dalok voltak a találkozó középpontjában, idén pedig a Küküllőmente nyolc településéről várnak adatközlőket. A Háromszék Táncegyüttes az idei évadot küküllőmenti témájú előadással. /Kovács Zsolt: Magas hegyről foly le a víz. = Krónika (Kolozsvár), nov. 9./

2008. május 9.

Ötvenöt éve működik intézményes keretek között magyar színház Temesváron, az évforduló tiszteletére rendeztek ötnapos fesztivált a Bega-parti városban, Eurórégiós Színházi Találkozó címmel. A rendezvényen öt város – Temesvár, Újvidék, Szabadka, Tatabánya Arad – színháza mutatkozik be, és sor kerül dokumentációs kiállításra, színháztörténeti vetélkedőre, valamint Színház a régióban címmel konferenciára is. A találkozó a Temesvári Csiky Gergely Színház bemutatójával kezdődött május 7-én Ödön von Horváth A férfiak nélküli falu című darabjával, Török Viola rendezésében, az előadás zenéje és koreográfiája Könczei Árpád munkája. Balázs Attila, a temesvári színház új igazgatója elmondta: többhónapos munka előzte meg a kiállítást. A kiállítást Szekernyés János, a színház egykori igazgatója ismertette. Száznyolcvan évvel ezelőtt játszott először magyar társulat Temesváron, az akkori kassai társulat vendégszerepelt a városban. /Köllő Katalin: Ötvenöt év színház Temesváron. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 9./


lapozás: 1-30 | 31-58




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék